Magyar gondolatok Amerikából

Kedves Ti! Hazajöttem az iskolából, ledobtam a táskámat, kezembe vettem a laptoppot, kijöttem a kertbe és nekifogtam írni. Rengeteg dolog járt a fejembe, kiválasztottam hát azt ami a leginkább átjárt a mai nap, és leírtam a bejegyzés címének. Egész héten jegyzeteltem, mert rájöttem, hogy nincs már olyan sok időm, és megszeretnék osztani veletek, minden furcsaságot, minden észrevételt, minden jó, és rossz tapasztalatot. A címben említett honvágy kiváltója nem más mint a Kodaline koncert, de természetes nincs olyan nap, hogy ne gondolnék haza. A napjaim most már nagyjából zökkenőmentesen telnek, teljesen beolvadtam az amerikai környezetbe, megeszem a szalámis pizzát, azt mondom, hogy: ,,This is so funny'', miközben az arcom meg se rezdül. Nem érdekel ha a folyóson rámtaposnak, megjátszom magam ha meg kell, fintorgok a sulis koszton, és minden nap felülök a híres amerikai sárga suli buszra.  Mostanában viszont egyre többet gondolok a hazamenetelre. Nem csak pozitív, hanem neg

Kedves Ti. Huh. Azt hiszem, most először izgulok nagyon-nagyon, mielőtt nekifognék írni. Attól félek, hogy nem fogom megtalálni azokat a szavakat amivel ezt a történetet le kellene írnom. Szeretném, ha megértenétek ami történt, ha nem gondolnátok túl, ha sikerülne köntörfalazás nélkül leírni, nem elhallgatni semmit, de túl sokat se szeretném osztani a dolgot. És tessék, már el is van bonyolítva. Most az egyszer a bejegyzés címe kerek perecen azt jelenti ami történt. Elköltöztem Celiától. Furcsa ezt így leírni. Az első hat hónap rengeteg dolgot adott nekem, többek közt egy barátnőt Celia személyében. Azt hiszem a hirtelen jön, hirtelen megy dolog mégiscsak igaz az emberi kapcsolatok többségére. Viszont azt elmondhatom, hogy a Celiaval való kapcsolatomból is sokat tanultam.Milyennek kell lennem, milyennek nem, tanultam a hibáiból, és most már azt is tudom, hogy egy ötvenhárom éves nő, és egy tizenhét éves lány, kislány, leánka, nevezzük aminek akarjuk, nem lehetnek barátok. Olya