Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2013

8 napja Amerikában

Kép
Üdv ismét. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar írni fogok, de a dolgok csak történnek, és történnek, én meg nem akarok kihagyni semmit, mindent leszeretnék írni, hogy még véletlenül se felejtődjön ki semmi. Vasárnap elmentünk misére. FÉLRE AZ ELŐÍTÉLETEKKEL!!! Celia szabadkeresztény, ami csak annyit jelent, hogy a mise cseppeet sem hasonlított a miénkre, kivéve, hogy kaptunk ostyát, és bort(ezt mindenki megkapta amielőtt mentünk volna be az épületbe, egy kicsi poharkába, és mindenki elfogyaszthatta, függetlenül attól, hogy bűnös volt, vagy sem, mert az ő elméletük az, hogy Jézus sem tett kivételt az apostolok között az utolsó vacsoránal, pedig tudta, hogy mindegyiküknek megvan a maga bűne). A mise(nem pont mise volt, de másképp nem tudom kifejezni magam) kilenckor kezdőtött, és tizenkettő után ért véget egy kicsivel. Volt egy-két szünet, amikor zenekart cseréltek, addig ellehetett menni a wc-re, vagy akár lehetett venni popcornt, kávét, üditőket, ki amit akart. Csináltam videókat, h

Első napok Amerikában

Kép
Kedvesügyesaranyosöregfiatal emberkék:) Sikeresen megérkeztem San Antonióba. Igazából már négy napja, de csak most tudtam írni, mert összekellett szedjem a gondolataimat, tapasztalnom kellett, ésatöbbiésatöbbi. Az utazás zökkenőmentes volt, bár egy örökkévalóságként hatott. Azt hittem sosem érek ide, és amikor végre megérkeztem, rámtört a honvágy (na meg a hányinger), és úgy éreztem, nem tudom legyőzni. Egy percig sem állítom, hogy mostmár sikerült, de mondhatni csillapodott az érzés. Az érkezés kifejezetten érdekes volt. Az első megemlítendő szituáció, ahogy a landolás után a wc-re rohanok, köszönhetően a pilótának, az gyomoridegemnek, meg annak, hogy amúgy sem bírom az utazást. A második, amint meglátom Celiat, aki ugyanúgy néz ki mint skype-on (csak sokkal nagyobb a feneke), majd meghitten nézzük a futószalagon keringő csomagokat, mígnem feltűnik az első kis bőröndöm, amit egy gyors mozdulattal le is veszek. A bőröndök fogyásával egyenesen arányosan nő a gyomoridegem, mive

Utolsó napok európában

Kép
Kedves Emberkék! Először is azzal kezdeném, hogy nagyon nagy boldogságot okozott, hogy az elmúlt hónapban több mint 85 0 ember olvasta el a blogomat. Több embertől is kaptam pozitív visszajelzést, és jól esett, hogy vannak olyan emberkék akiket érdekel, hogy mi zajlik le most az én megzavarodott elmémben. Az utolsó hetet nem is tudom mihez lehetne hasonlítani...Mindenkivel szeretne találkozni az ember, mindenkitől szeretne elbúcsúzni akitől csak lehet, és igyekszik összeszedni magát, erős lenni, nem sírni, hiszen ez egy nagy lehetőség, nem pedig egy tragédia. Az utolsó napokban éreztem, hogy rám nehezedik valami leírhatatlan, megmagyarázhatatlan súly, egyenesen a lelkemre, aztán asztalt terít magának, és nekikezd a falatozásnak. Eszi, rágja, majd néha amikor jól lakik abbahagyja. Felszusszanok, jó kedvem lesz, majd hirtelen ismét csonkának érzem magam , ismét vigasztalhatatlanná válok. Ez persze kivülről cseppet sem nézett ki ilyen vészesnek, és ha hiszitek, ha nem