Magyar gondolatok Amerikából

A világlátás nagy nevelőiskola;nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet, és kiírtja az előítéleteket.              Bengt Daniellson  Nem tudom még hányan emlékeztek az első bejegyzésemre, viszont én pontosan emlékszem, hogy még otthon, egy lyukas informatika óra közben szállt meg az ötlet, hogy ha már eljövök ilyen messzire, akkor megosztom veletek, mik történnek velem, és amikor nekifogtam írni, a fenti idézettel kezdtem a bejegyzést. Nem tudom, hogy mennyi minden változott azóta az informatika óra óta. Sokan mondjátok, hogy kiváncsiak vagytok rám, hogy mennyit változtam, s hogy egyáltalán változtam-e, és ezzel rávesztek arra, hogy én is elgondolkodjam ezen. A hajam nagyobb lett az biztos, lehet nőttem is pár centit, és a régi képeket nézve még egy kicsit híztam is. A román szókincsem az eddiginél is kisebbre csökkent, néha még a magyarral is vannak bajok, az angol pedig mostmár mondhatni a második anyanyelvem lett. Lettek új álmaim, és megismerkedtem sok dologgal , na meg találkozt

Kedves Ti! Hazajöttem az iskolából, ledobtam a táskámat, kezembe vettem a laptoppot, kijöttem a kertbe és nekifogtam írni. Rengeteg dolog járt a fejembe, kiválasztottam hát azt ami a leginkább átjárt a mai nap, és leírtam a bejegyzés címének. Egész héten jegyzeteltem, mert rájöttem, hogy nincs már olyan sok időm, és megszeretnék osztani veletek, minden furcsaságot, minden észrevételt, minden jó, és rossz tapasztalatot. A címben említett honvágy kiváltója nem más mint a Kodaline koncert, de természetes nincs olyan nap, hogy ne gondolnék haza. A napjaim most már nagyjából zökkenőmentesen telnek, teljesen beolvadtam az amerikai környezetbe, megeszem a szalámis pizzát, azt mondom, hogy: ,,This is so funny'', miközben az arcom meg se rezdül. Nem érdekel ha a folyóson rámtaposnak, megjátszom magam ha meg kell, fintorgok a sulis koszton, és minden nap felülök a híres amerikai sárga suli buszra.  Mostanában viszont egyre többet gondolok a hazamenetelre. Nem csak pozitív, hanem neg

Kedves Ti. Huh. Azt hiszem, most először izgulok nagyon-nagyon, mielőtt nekifognék írni. Attól félek, hogy nem fogom megtalálni azokat a szavakat amivel ezt a történetet le kellene írnom. Szeretném, ha megértenétek ami történt, ha nem gondolnátok túl, ha sikerülne köntörfalazás nélkül leírni, nem elhallgatni semmit, de túl sokat se szeretném osztani a dolgot. És tessék, már el is van bonyolítva. Most az egyszer a bejegyzés címe kerek perecen azt jelenti ami történt. Elköltöztem Celiától. Furcsa ezt így leírni. Az első hat hónap rengeteg dolgot adott nekem, többek közt egy barátnőt Celia személyében. Azt hiszem a hirtelen jön, hirtelen megy dolog mégiscsak igaz az emberi kapcsolatok többségére. Viszont azt elmondhatom, hogy a Celiaval való kapcsolatomból is sokat tanultam.Milyennek kell lennem, milyennek nem, tanultam a hibáiból, és most már azt is tudom, hogy egy ötvenhárom éves nő, és egy tizenhét éves lány, kislány, leánka, nevezzük aminek akarjuk, nem lehetnek barátok. Olya