Már nincs olyan sok hátra

Üdv újra.

Még két hetem van hátra és indulok. Egyre jobban várom, egyre jobban izgulok, de próbálok minden pillanatot megélni itthon, hogy amikor majd a másik kontinensen leszek ne kelljen a lelkiismeretemmel vívódnom, hogy miért nem használtam ki az utolsó heteket itthon...

Az utóbbi pár hétben, igyekeztem minél több időt tölteni azokkal az emberekkel akiket szeretek, és a családomon is éreztem, hogy ők is igyekeznek a kedvemben járni, ahogy csak lehet.

Celiával szintén sokat beszéltünk, és hála a kedvenc közösségi oldalunknak, megismerkedtem az unokaöccsével is, Christopherrel, aki annak ellenére, hogy nem mutat többet 17-nél, a bemutatkozójában kiemelte, hogy 23 éves. Vele talán egy picit könnyebb kommunikálni, mint Céliával, mert nem beszél annyira választékosan, és így sokkal könnyebben megértem. Bár a rövidítésekkel még bajaim vannak, de már kettőt megtanultam:

BTW= By The Way

BBL=Be Back Later

Szóval Chrissel elég sokat beszélünk, és érzem magamon, hogy most már könnyebben használom az angol szavakat , és Celiával is könnyebb beszélni ezáltal. Küldtem neki pár képet és ámuldozott, hogy milyen gyönyörű helyen lakunk, és milyen szép a város, aztán ő is küldött párat a környékről ahol lakik.

Egyik este pedig, amikor náluk reggel volt, (8 óra idő eltolódás van) elküldte a reggelijét.

Most mit mondhatnék erre? Anyuék reményei szerint Amerikába hízok majd picit, mert "Barbi nagyon válogatós, és annyit eszik mint egy veréb fióka, egyszer ki fog száradni a világból". Ezt persze én cseppet sem tartom valószínűnek, bár ha van amerikai palacsinta és nutella, akkor tuti nem halok éhen.

Mivel a tegnap este mi is pizzát rendeltünk a húgommal, gondoltam  lefényképezem és elküldöm Chrisnek a képet, lássa csak meg milyen egy igazi finom gyergyói sonkás kukoricás pizza.

Reakció: ,,AZ OTT KUKORICA??''. Először arra gondoltam, azért kérdi, mert nem látja jól a képen, aztán rájöttem, hogy nem erről van szó.Azt mondta, még sosem próbálta a kukoricás pizzát, de egyszer muszáj lesz megkostólnia. Mondtam neki, hogy ez a kedvenc pizzám, mire ő kacagni kezdett, és azt mondta, nem akar elszomorítani, de biztos lehetek benne, hogy San Antonióban nem fogok kukoricás pizzát enni (hát, hogy lehet így élni? De tényleg?!) csak akkor ha megrendelem a pizzát és otthon majd ráteszem a kukoricát, de cseppet se izgassam magam , rengeteg kukorica ültetvényük van. Mondanom sem kell mennyire meglepődtem. Még csak-csak megleszek valahogy szalonna, puliszka, és házikenyér nélkül, de kuuuukorica nélkül a pizzámon? Szóval viccesen alakult a beszélgetés, és egyre inkább kezdek meglepődni, hogy mennyi mindenben különbözik a két kontinens. De imádom, hogy új dolgokat fedezek fel, pedig még el sem mentem, és úgy érzem ha hazajövök nagy becsben fogom tartani a székely konyhát, és rájövök majd, hogy még a köménymag leves is jobb (amit mellesleg kifejezetten rühellek), mint a McDonald's-os kaja.