Álmokkal díszített Karácsonyfa

Kedves Ti!

Tudom, már ezer éve nem írtam, pedig rengeteg dolog történt, de nem volt időm leülni és nyugodtan leírni az eseményeket, egészen mostanig. Pont ezért lesz ez a bejegyzés kissé hosszabb, mint általában. Enjoy it.
Először is, még december első napjaiban, Celia előrukkolt az ötlettel, hogy menjünk be a belvárosba. Nekem fogalmam sem volt hova megyünk, csak beültünk a kocsiba, és elindultunk. Mikor megérkeztünk a célponthoz, és kiszálltunk az autóból, én csak pillogtattam, és csodálkoztam, mert olyan volt, mintha egy elhagyatott helyen lettünk volna. Aznap nagyon hideg volt, de szerencsére Celiának volt egy plusz kabát a kocsijába, úgyhogy nem fagytam le annyira amennyire számítottam rá, de nem éreztem magam egy Victoria Secret angyalnak se bebugyolálva abba a kabátba, az is biztos. Szóval megérkeztünk, és legalább tíz percig kerestük a helyet, vagyis én nem kerestem, mert azt sem tudtam mit kell keresni:)), de alig vártam, hogy bemenjünk valahova, mert tényleg nagyon hideg volt.

Sok keresgélés után végül megérkeztünk egy ház elé. Tipikus mexikói háznak tűnt, az udvarban spanyol zene ment, a ház előtt pedig két ember állt, akikről én azt hittem rendőrök. Olyan érzésem volt, mintha valami házibuli lett volna, s csodálkoztam is, hogy Celia nem vette észre, hogy a jelek szerint ez nem az a hely amit kerestünk. Aztán amint kiderült, mégiscsak jó helyen jártunk.

(videó)
http://www.youtube.com/watch?v=bcv7rh0Q2oE&feature=youtu.be

Az egész ház tele volt kézzel készített , karácsonyi díszekkel, fülbevalókkal, kiegészítőkkel, és mindenféle mexikói dologgal.

Másnap korán keltem, mert Lizettel elmentünk önkénteskedni. Itt nagyon sokat számít az önkéntes munka, az iskolában is, az egyetemről ne is beszélve. Persze nem ez volt az ok amiért elmentem, hiszen nekem amúgy sem számít hogy kapok-e piros pontot a könyvecskémbe vagy nem, mert úgysem maradok sokáig itt. Viszont a lelkemnek mindenképp jót tett.

Olyan gyerekeknek csomagoltunk ajándékot, akiknek valamelyik, vagy rosszabb esetben mindkét szülőjük a börtönben volt. A helyi rendőrkapitányságon voltunk, körülbelül tízen, és ötszáz ajándékot kellett becsomagolni.Szó mi szó, eltartott egy ideig, de jól éreztem magam, úgyhogy hamar eltelt az idő. Érdekes volt, mert minden szülő írhatott egy kis üzenetet a gyerekének, vagy gyerekeinek, mert olyan is volt, ahol mindkét szülő börtönben volt, és volt legalább négy gyerek. 

Olvasgatva a tipikus semmitmondó üzeneteket(és most picit rosszul érzem magam amiért ezt így fogalmaztam meg, de nincs amiért kerülgetni a forró kását, ez az igazság), egyre inkább haragudni kezdtem az emberekre, még akkor is ha semmit nem tudtam róluk. Legtöbb üzenet annyiból állt, hogy Boldog Karácsonyt, I love u, és a többi és a többi, szeretetnek, vagy eredetiségnek semmi jelét nem találtam, és akkor arra gondoltam, hogy azok a gyerkőcök igazán többet érdemelnének egy I love u-nál, s ha lehetne akkor szívesen megtoldanám én azt a három szót valami széppel, de ez persze nem erről szólt. 

A következő héten mint mindenki más, elmentünk vásárolni karácsonyra. Hát ne tudjátok meg mennyi érdekes díszt találtam az üzletekben. Először kacagtam, aztán csodálkoztam, aztán már csak sajnálkozva néztem...Ki a franc tesz hamburger díszt a Karácsonyfájára, uram atyám?!:))

Persze a vásárlás során nem csak a karácsonyfa díszek okoztak meglepetést, hanem többeközt az is, hogy találkoztam pár ismerős dologgal az üzletekben.(legtöbbjükkel a World Marketben, ami a legkedvesebb a számomra)

A napok hamar teltek, a következő héten pedig már Lizette szülinapját ünnepeltük. Szerencsére már ismerem annyira, hogy tudjam, hogy mit szeret, úgyhogy az ajándék vásárlással nem volt egy percig sem problémám, és a szülinapi ünneplés is nagyon érdekes volt.  A mexikóiaknál nagyon nagy szó ha valaki tizenöt éves lesz, úgyhogy meg is ünnepelték rendesen, pappal, családdal, barátokkal, és mindennel ami csípős.

Lizette családja

A múlt héten a suliba is folyt az élet. Anatómia órán többek közt malackát boncoltunk, ami bár guminak nézett ki de valójában tényleg egy igazi malacka volt:)). Amikor legelőször megláttam, hogy a tanárnő teszi rá a tálcára a kis malacot, valószínűleg elsápadhattam(ééééén a székelyleány, aki már gyermekkorom óta, minden évben legalább egyszer, aktívan részt vesz a disznóvágásokban) mert az egyik osztálytáram egyből rá is kérdett, hogy jól érzem-e magam.Picit fel is háborodtam:))(attól függetlenül kicsi tartotta, hogy ne dobjam ki a taccsot), hogy nehogy már pont ő kérdezzen ilyeneket tőlem, aki az se biztos látott élő disznót életében. Persze az undor melett-amit a malac szaga keltett bennem-sajnálatot is éreztem, mert a malacka olyan kicsi és csendes volt:)), hogy tényleg megsajnáltam. Persze sajnálat ide vagy oda, nekem is részt kellett vennem a boncolásban, úgyhogy nem volt helye a nyápickodásnak. (aki nem szeretné látni a képeket, az görgessen le gyorsan.)

Szombaton pedig Paigeel elmentünk vásárolni. Mivel pár nappal Karácsony előtt volt, ezért elképesztő leárazások voltak mindenhol, persze amilyen elképesztőek a leárazások, annyira sok az ember is.

Vásárlás után elmentünk hozzájuk, mert az anyukája meghívott vacsorára. Paige félvér, tehát az anyukája fehér, méghozzá törzs gyökeres holland. Miközben mentünk hozzájuk, mosolyogtam magamban, hiszen eljöttem Amerikába, és ha hiszitek ha nem, a két kezemen megtudnám számolni, hogy hány amerikaival találkoztam. Persze nekem Paige is amerikainak számít és Lizette is, ahogyan mindenki más is körülöttem, aki itt él, de igazából egyikük sem teljesen amerikai. Lizette mexikói származású, Paige holland, Celia és Catherine szintén mexikóiak(még akkor is ha egyikükön sem lehet észrevenni),Mordecai a Fülöp szigetekről való, Maria szinten mexikói, és még sorolhatnám. 

Visszatérve Paigere, a vacsora nagyon jól esett. Érdekes volt, hogy evés előtt (akárcsak a filmekben ) megfogtuk egymás kezét és úgy imádkoztunk. Nagyon tetszett, bár semmit sem értettem az Ámen-en kívül:)), de én is megköszöntem azért a jó Istennek magyarul, hogy ott ülhetek a megterített asztal mellett a melegben.

Vacsora után elmentünk a szomszéd házakhoz, mert sokan nagyon szépen kidíszítik a házukat karácsonyra, és ért pár meglepetés, mert azt hittem ilyent csak a filmekbe lehet látni, de van aki tényleg nagy hangsúlyt fektet a karácsonyi díszítésre.
Az én Karácsonyom meghitt volt, és természetesen más, mint otthon. Mivel az én családom itt csak Celia, ezért mi csak ketten voltunk. Persze az időeltolódás miatt, ahogy reggel felkeltem, már kapcsoltam is be a skypeot, hogy beszélhessek a családdal, és mire otthon lejárt a Karácsony, nálunk még csak akkor kezdődött el. Itt a legtöbb család nem Ádám és Éva estéjén bontja ki az ajándékokat, hanem Karácsony reggelén. Viszont itt majdnem mindenki feldíszíti a Karácsonyfát, már hálaadáskor, és ahogy az idő telik, lassan bekerülnek alá az ajándékok, amit csak Karácsony reggelén nyitnak ki.
Persze én olyan izgatott voltam, hogy odaadhassam az ajándékot Celiának, hogy felajánlottam neki, hogy tartsunk székelykarácsonyt, ne várjuk Karácsony reggelig. Végül sok elmélkedés után, éjfél után tíz perccel kibontottuk az ajándékainkat.
Az angyal nagyon cukkeráj volt idén is, és egy koncertjegyet kaptam a Trans-Siberian Orchestra koncertre, ami már meg is történt, és nagyon jó volt, főleg, hogy rock zenéről beszélünk. Egy kis ízelítő:

Tegnap  pedig, részt vettem életem első amerikai esküvőjén. 

Se csorba, se bécsi szelet, se ''megy a vonat, megy a vonat Kanizsára'' nem volt, de ettől függetlenül nagyon jól telt. Mivel se a menyasszonynak(aki nem mellesleg Christopher anyukája), se a vőlegénynek nem az első házasságkötése volt, ezért nem voltunk sokan. Az egész ceremónia két órát tartott, csodálkoztam is, de mondtam Celiának, hogy majd az én esküvőmön meglátja, milyen egy jó székely esküvő, csorbával, bécsi szelettel, és természetesen a  ''megy a vonat, megy a vonat Kanizsára'' sem marad majd el.

A vőlegény

Egyelőre úgy néz ki, hogy a szilvesztert Austinba töltjük, mert ott lesz a következő esküvő, pont 31.-én, és nem fogunk hazajönni. Az, hogy hol, az még rejtély, de Céliát ismerve hamar kitalál valamit, és biztos vagyok benne, hogy ez a szilveszterem is felejthetetlen lesz, akárcsak az előzők.

Nagyon jól esett, hogy Karácsonykor annyian gondoltatok rám, és sokan aggódva írtatok, hogy jól vagyok-e. A Karácsony előtti időszak volt inkább a nehéz, de sokkal erősebb vagyok mint gondoltam, na meg a sok bíztatás is jól esett szó mi szó. Mivel az időjárás nem sok karácsonyi hangulatot hozott magával, ezért nem igazán fogtam fel, hogy decemberbe vagyunk, és itt a Karácsony. Ezen a héten még rövidnadrágba is jártunk ki, és ruhába is.:)) De nem is bántam, mert így legalább abba a tudatban voltam, hogy csak ti ünnepelitek a Karácsonyt otthon, de ide még nem jött el a Mikulás.
Sokan érdeklődtetek, hogy még meddig maradok itt, és, hogy fogok-e hazamenni. A repülőjegyem már le van foglalva jövő júniusra, ami azt jelenti, hogy még fél évem van hátra, az amerikai álomból. Ha minden jól megy, akkor 2014 júniusáig nem megyek haza, legfeljebb csak gondolatban. 
Búcsúzóul kívánok mindenkinek egy nagyon boldog új évet, és ...

Menjetek, utazzatok, tapasztaljatok,MERJETEK,  ne a könnyebb utat válasszátok, ne a kifogásokat keressétek, hogy miért nem lehet, és legfőképp ne magatokat sajnáljátok, hogy de mi lesz ha ... mert mindenkinek van lehetősége tapasztalni, ha így, ha úgy. Aki pedig nem él a lehetőségeivel, az nem is élt igazán.
Ahogy Miss Mici mondaná: ''Kockáztassunk, 

tévedjünk, és legyünk maszatosak!''

Köszönöm, hogy itt voltatok.

Puszi és ölelés,

Barbi.