Bankrablás, majd egy nap a sötétben!

Szervusztok.

A vicces az, hogy mindig amikor azon gondolkodom, mit is írhatnék a blogba, s bánkódom, hogy semmi izgis nem történik, s szeretnék már írni, de nem tudok, mert nincs amiről, akkor mindig történik valami ami az írásra ösztönöz.

Normális esetben már mindenki fejében megfogalmazódott a megfelelő történet, ami a legjobban talál a bejegyzés címéhez. Valószínű, hogy a legtöbb ember azt gondolja, hogy csak hülyéskedek, vagy, hogy a címnek semmi köze nincs ahhoz, amiről írni fogok. Hát most szólok, hogy pontosan arról lesz szó ami a címben szerepel. De nem a bankrabló szemszögéből.(és akkor most elképzelem, ahogy az emberek kilépnek a blogból:,,Franc! Tudtam, hogy nem is rabolt ki egy bankot, s nem is ült a sitten...''

Nem tudom már milyen nap volt, nem is ez a lényeg. Az iskolám, HA jól tudom hét epületből áll, de azért nem vagyok benne biztos, mert nem jártam még az egészben. Az egyik kedvenc órám a kommunikáció, mert úgy gondolom az egyik legfontosabb dolog az életben, és szeretek olyan dolgokat tanulni, amit feltudok használni a mindennapi életben is,  nem csak arra jó, hogy tízest kapjak belőle a felmérőn, s öt perc múlva el is felejtem, mert igazából nem is érdekelt. A másik dolog, hogy kommunikáció órán van a legtöbb ,,barátnőm'', úgyhogy mondhatni az egyik legkellemesebb óra. Pont a megírott beszédeinket kellett bemutatni, az emberek eggyesével mentek ki a táblához, s mondták el a beszédeiket. Mivel hangosbemondó van minden terembe, ezért ha történik valami, mindenki egyszerre értesül róla.

Minden a legnagyobb rendben volt, amikor megszólalt a hangosbemondóba a szokásos hang. Egy szót sem értettem úgy elhadarta a néni a mondani valóját, csak az osztálytársak ilyedt arcát láttam. A tanár mondta, hogy maradjuk csendbe, odasétált az ajtókhoz, bezárta, majd valami zöld lapokat rakott rájuk. Közölte, hogy senki nem mehet ki a teremből, még akkor sem ha esetleg az órának vége, és megszólal a csengő, csak akkor  hagyhatjuk el az osztályt amikor ő mondja.

Leginkább attól rémültem meg, hogy semmit nem értettem, s nem tudtam mi történik, aztán Catherine, az egyik osztálytársam, aki velem szemben ül, elmagyarázta nagyjából, hogy nyugodjak meg, mert ez csak egy próba, olyan mint amikor földrengést színlelünk s ki kell menni a teremből, vagy a tűzriadó, csak ez azért van, hogyha mondjuk valakik fegyverrel jár a suliba, akkor ne sebesüljön meg senki. Tudom elég hülyén hangzik, de még mindig nem tudom teljesen, hogy miről is szól ez pontosan, de a lényegre rájösztök úgyis.

Az óra tehát folytatódott. A többiek arca pedig ismét nyugodtá vált. Alig telt el pár perc, a hangosbemondó ismét megszólalt. Most viszont értettem miről van szó. Oltsuk le a villanyokat, taszítsuk  az asztalokat minél messzebb magunktól, és vonuljunk mindannyian félre minél meszebb az ablakoktól, a szoba egy sarkába. Először azt hittem ez is csak a próba része, de amikor megláttam a tanár arcát, akkor rájöttem, hogy komoly dologról van szó. Kérdezősködtem mi történik, mert mindenki nézte az ajtót, mintha várták volna, hogy történjen valami, és nem értettem mit miért csinálunk. Elég abszurdnak tartottam, hogy valaki csak úgy bejöjjön egy fegyverrel a suliba, csak mert valakit ki akar nyírni, de mindenkinn látszott az ijedtség, úgyhogy én sem tudtam nyugodt maradni. 

Megkérdeztem a másik lányt, hogy miért akarna valaki csak úgy lövöldözni, s erre nagy komolyan rám néz s azt mondja:,,Ez Amerika drágám, itt őrült dolgok történnek''.

Azt sem tudtam sírjak vagy kacagjak, az osztályban síri csend volt, s a figyelem még mindig az ajtóra öszpontosult. S ekkor érkezett egy sms-em Mardecaytól aki aznap nem is volt iskolába, hogy:,, Take Care.'', ami körülbelül azt jelenti, hogy vigyázz magadra...Gyanús volt az sms, hogy alig történik meg a dolog, pár percre rá Mardecay már ír is, s méghozzá egy ilyen titokzatos smst.(amit egy ,,Mindjárt meghalok'' sms előzött meg, még kommunikációs óra előtt.) Persze sosem  bonyolítom túl a dolgokat, s még véletlenül se gondoltam arra, hogy a fiú akit a barátomnak hittem egy terrorista, vagy mit tudom , s meg akar ölni valakit, s a suliba járkál egy fegyverrel., de mivel nekem a barátom ezért figyelmeztet, hogy vigyázzak magamra....áááááááh neeem, deeeeeeeehogyy!

A hab a tortán pedig az volt, hogy a másik lány mellettem azt osztotta, hogy jó hülyeség, hogy bevagyunk zárkózva a termekbe a sötétbe. Mintha az ember akinél a fegyver van nem hallaná a folyósokon amit a hangosbemondóba mondanak, s nem tudná, hogy mindenki lapul a sötét osztályterembe, tehát ha ki akar nyírni, akkor csak betörti az ajtót és szétlövi a fejünket...nem nagy úgy.

Aztán megint megszólalt a hangsobemondó:,,Mindenki nyugodjon meg, a rendőrök már megérkeztek az iskolába''.(na gondolhatjátok milyen megnyugtató volt ezt hallani)

Hát mondanom sem kell milyen nyugodt voltam:)). Már minden hülyeség átment az agyamon, de tíz perc múlva közölte a tanár, hogy mostmár vissza ülhetünk a helyünkre, minden rendben van, de a villanyt még mindig nem szabadott felgyújtani.

Kicsengettek, aztán mindenki sétált a következő osztályteremhez, mintha semmi sem történt volna.

Csak következő nap tudtuk meg, hogy a suli szomszédságában lévő bankot kirabolták, s azért csináltak akkora ügyet a dologból, mert a rendőrök szerint a rabló(k) bemenekülhettek volna akár a suliba is, és  és senki nem tudta, hogy van-e náluk fegyver vagy nincs.

Szóval adrenalinnal tele mentem haza aznap.

Következő nap pedig:)) elvették a villanyt az egyik épületbe, úgyhogy nagyon izgalmas volt a sötét folyosókon járkálni, én meg természetesen csináltam videót, mint mindig mindenről.(videó)

No és akkor röviden egy pár újdonság .

Minden pénteken a focicsapatnak meccse van, tehát minden péntek reggel a suli zenekara, és a táncoslányok csinálnak egy kis műsort a focistáknak bíztatásul.(videó)

Akik az első sorban üllnek azok a focisták, és gondolom mindenki tudja, hogy amerikai fociról van szó.(videó)

De most hagyjuk a sulit, mert velem sokkal izgisebb dolgok történnek mint mondjuk a focimeccsek. Celiának megváltozott a munkabeosztása, úgyhogy nem tud utánam jönni a suliba, nekem meg gyalogolnom kell. Ezzel persze semmi baj, hiszen otthon is mindig gyaloglok(azzal a különbséggel mondjuk, hogy a barátom hazakísér.:))na de honnan akkora luxus?! Itt amúgyse kisérik haza egymást a párok, az már nem menő. Itt hazaviszik kocsival:))...szóval ha hazamegyek komoly elvárásaim lesznek)

Nekem persze van kulcsom, de hétfőn elfelejtettem magammal vinni a suliba. Szóval hazafelé eszembe jutott, hogy nem fogok tudni bemenni a házba, úgyhogy életembe először, elmentem és bevásároltam egyedül, aztan leültem az ajtó elé mint egy rossz csöves.

És ha nem lenne a blog, akkor unalmas lenne az életem, hiszen nem lenne érdemes ilyen képeket csinálni...

Persze egy alkalommal nem volt elég az ajtó előtt Celiára várni, úgyhogy gondoltam megismétlem, és DIREKT, nem véletlenül, hanem teljes AKARATTAL kedden este ismét otthonhagytam a kulcsot, így szerdán újra az ajtó elé kerültem jó pár órára.:))De akkor már voltam olyan kedves, és csináltam videókat nektek, mert sokan mondták, hogy szeretik amikor videókat teszek fel, és nem csak képeket, úgyhogy...(videó)

Ne törődjetek azzal, hogy a másikok épp veszekednek:))rosszkor voltam rossz helyen.(videó)

Gondolom elég sokan láttátok a Hump day-es videót a facebookon, és csak hat másodperc volt, de ha hiszitek ha nem Lizzel nagyon nehéz videót csinálni:))és legalább ötször csináltuk meg azt az egy videót.(videó)

És persze, újabb magyar leckék, de nagyon ügyes azt be kell vallani:(videó)

No és akkor végezetül, mint általába, most is egy videóval köszönök el. Ma hallottam egy nagyon szép számot amit már régebbről ismertem, de most újra hallgattam. Arról szól, hogy bárhova is mész, építened kell egy kis házat magadnak, hogy jól érezd magad.

Azt hiszem az én házamnak itt már meg van az alapja. Már egyszer nekifogtam építeni, de sajnos túl gyengének látszott, és nem is én, inkább a kétségbeesettségem építette a házat. Nem szerettem volna egy olyan házban élni, amit nem én építettem, úgyhogy leromboltam a falakat, és teljes lelkemből és erőmből nekikezdtem építeni a házam...Ki gondolta volna, hogy a nyugalmat, és a jó közérzetet majdnem, sőt nehezebb felépíteni, mint egy igazi házat?!:)  Persze még nincs kész, de a falak masszívak én tényleg úgy érzem, és ez a lényeg. Tehát a házikom sikeresen épül, és egyre inkább kezdem elfogadni San Antoniót idéiglenes otthonomnak...(videó)

Jók legyetek, nemsokára találkozunk.Puszi