A bűvös első hét

Újra itt:)

No hát kedves otthoniak, akik még süttetitek a hasatokat otthon(vagyis nagyon azért nem süttethetitek, mert ahogy hallottam, otthon elég hideg van),én büszkén jelentem be, hogy túl vagyok az első iskolai hetemen amerikába, ééééés fele annyira sem volt nehéz mint amire számítottam.

Az első nap, azt hittem sosem fog véget érni, de ahogy teltek a napok, egyre jobban belerázodtam a dologba. Persze a reggelek nem könnyűek, és még mindig zsörtölődve kelek, de mit is várhat az ember az első iskolai héttől?!

Itt teljesen más az iskola mint otthon. Először is, fél kilencre kell menni...Jóóóó tuuudom, az a fél óra nem olyan sok, de azért jobb mint a semmi. Természetesen ennek is megvan a hátránya, hiszen négyig vagyunk suliba. A szünetek öt percesek, szóval semmi pletyka, semmi nyali-fali, mindenki igyekszik odaérni a teremhez, mivel öt épület van, úgyhogy szedni kell a lábad, ha el akarsz érni az órára.

Mivel mindenki fut, igyekszik, párszor mondjuk letaposnak, neked mennek vagy ilyesmi. Az első nap meg is voltam lepődve, hogy nekem jönnek és nem kérnek bocsánatot, de aztán a második nap...Elővettem a csomafalvi énemet, s mentem előre, értetted-e, csak, hogy lássák, hogy mi székelyek nem sz***al gurigázunk. Szóval, ehhez hamar hozzászoktam, mostmár én is szélsebesen suhanok a termek fele.

A másik eszeveszett furcsa dolog az, hogy minden órán más osztálytársad van, szóval nem úgy van mint otthon, hogy nekifogsz a barátnőddel megbeszélni a szerelmi problémáid matek órán, s még román órán folytathatod...nem,nem,nem. Itt minden órán mással vagy, más a legjobb barid, s aztán majd amikor az evésre kerül a sor, akkor ülhettek együtt a legjobb barátoddal, barátnőddel, szerelmeddel, de ennyi. Na mármost tegyük fel, hogy összebarátkozol egy lánnyal matek órán, és együtt szeretnétek enni...Hát ez se mindig jön össze, mert van akinek a negyedik órában van a kajaszünete, s van akinek a hatodikban például. Úgyhogy barátokat szerezni nem épp olyan könnyű mint ahogy elképzeltem, DE ennek ellenére már van két lány, és egy fiú barátom. Csináltam pár képet a suliról, csakhogy kb, tudjátok elképzelni, hol töltöm a mindennapjaim:

(jelzem azért ilyen üres az iskola, mert kajaszünet volt)

Itt mindenféle ember van. Magas, alacsony, amerikai, külföldi, rocker, gazdag, okos, egyszerűen mindenfélét találsz.(ennek köszönhető, hogy a második nap amikor mentem fel a fenti képen látható lépcsőn, találtam egy tincs póthajat.:)))

A tantárgyakkal sem volt baj, mindent nagyon jól megértek, kivéve az anatómiát, mert egy csomó szakszót használ a tanárnő, amivel nem tudok mit kezdeni, s kb. azt sem tudom hogy kell leírni, de boldogulok, mert vannak segítőkész emberek, akik megmagyarázzák ha nem értek valamit. 

A kaja a suliban...hát...khm.EHETŐ. és meg is eszem, mert éhes vagyok mint a nyavaja mire oda kerülök, de sokszor azt sem tudom mit eszek:)), csak eszem. Itt van pár kép az ebédlőröl, és a nemtudommelyiknapi kajámról:

ÉÉÉÉÉs csütörtökön a suli focicsapata játszott, úgyhogy mi is elmentünk a kórussal, elénekelni az amerikai himnuszt és a suli himnuszát. Az előzőnek csak az első sorát tudtam:))meglepő módon, de nem volt baj, mert tökéletesen eltudtam tátogtatni, ami nem jutott eszembe. A foci meccs nagyon vagány volt, s közben arra gondoltam, hogy milyen rossz lehet azoknak a lányoknak akiknek focista barátjuk van, mert én senkit nem ismertem a focisták közül de még így is, sokszor felszisszentem, amikor a földön hemperegtek. Ezek tényleg nagyon durvák, a mentő kétszer is ki járt, szóval...De az igazi izgalmat nem is a foci jelentette, hanem a suli zenekara, és a híres neves táncos lányok, akik nagyon ügyesen buzdították a népet. Íme pár kép a kórusról, és a meccsről:

A csütörtök nagyon hosszú volt, mert ahogy végeztem a sulival, mentem kajálni a kórussal, és aztán ülltünk fel a busszra, és mentünk a helszínre, a meccs pedig 11 órakor ért véget, úgyhogy alig vártam már, hogy végre hazaérjek. A hétvégét pedig azzal töltöttem, hogy lefordítottam az anatómiát, és megírtam a házi feladataimat amiket kellett. Ma nem kellett iskolába menni, mert ,,Labor Day,, van, ünneplik, hogy vége van a nyárnak, úgyhogy ezt a hétfőt nem utáltam annyira mint az összes többit, amikor iskolába kell menni, de most a keddet fogom, mivel holnap már iskola. Persze nem annyira vészes, sőt, érdekel amit tanulok, és nagyon ügyesokosaranyos jól nevelt diáklány vagyok:)), szóval nincsenek problémák.

A hét legérdekesebb kérdése irányomba az volt, hogy Románia, Amerika melyik részén található?:)).Persze nem álltam meg kacagás nélkül, és nagy fuldokolva válaszoltam a kérdésre. 

A legtöbb embernek az első kérése az volt, hogy mondjak valamit románul, de olyan is volt aki kért, hogy tanítsak meg neki valami csúnya szót:)).

Arra a kérdésre, hogy, hogy tetszik Amerika, meg blábláblá, mindig ugyanazt válaszolom, mert van egy kidolgozott, megfogalmazott válaszom, amire helyeselnek majd elhallgatnak:I like it, but it's hot.:))Mi mást mondhatnék?:)) Na de mostmár teljesen belejöttem ebbe az amerikai életbe, és mostmár nem is mennék haza..Na jó azért néha-néha hazamennék...mondjuk megenni egy kis finomságot, vagy csinálni valami rosszat, hogy anyuék szidjanak meg, mert itt nem igazán szid senki, és tudjátok meg, uncsi az élet a szülők nélkül.(Szeretlekapuanyu) És néha olyan jól esne csak úgy idevarázsolni egy-egy embert, és együtt megélni a pillanatokat...de sajnos, ezt most egyedül kell megcsinálnom. És tudjátok meg, hogy sosem voltam még ilyen büszke arra aki vagyok, s arra ahonnan vagyok.:) Persze mindig elmagyarázom az embereknek, hogy én Székelyföldről jöttem, mert nem nagyon értik, hogy miért beszélek magyarul, ha romániából jöttem?! Szóval büszke vagyok arra, hogy székely vagyok, és ígérem nektek, hogy nem hozok szégyent RÁNK:)

Na és búcsúzóul pár videó az érdekveszítő mérkőzérsől, kivánok mindenkinek szép utolsó heteket, még a suli előtt.:)