Megettem az egész pizzát!

Kedves olvasóIm!

Büszkén jelenthetem be, hogy megettem az egész pizzát. Hogy ez mit is jelent? Nem, ez nem valami Texasi szólás, aminek ezer más értelme van. Ez simán azt jelenti, hogy amióta itt vagyok előszőr fogyasztottam el az iskolában kapott ebédemet. :)) LEHET, hogy ez nektek nem olyan nagy szám, de ha azt a kaját kellene egyétek, amit a suliba adnak , akkor ti is pont úgy csodálkoznátok ezen ahogyan én tettem. No de aki azt hitte, hogy ennek a címnek valami mélyebb értelme is van, az sem tévedett sokat. Az, hogy megettem a pizzát, valahol azt is jelenti, hogy egyre jobban kezdek hozzászokni ehhez az ételhez, és minden máshoz ami itt van. Valamelyik nap azon kaptam magam, hogy azt a chipset eszem, amivel Celia még az első napokban kinálkodott, és az első falat után éreztem, hogy jobb ha le se nyelem, de mostmár úgy eszem, hogy majdnem megfulladok. MERT FINOM?! Úgyhogy, lassan, nagyooooooon lassan, de biztosan kezdek hozzászokni az itteni ételekhez, és azt hiszem olyan dolgokat is megeszek, amiktől otthon még sárgaságot is kaptam volna, ha megkellett volna egyem...Tehát, ebből édesanyám nyer a legtöbbet, mert az ami biztos, hogyha hazamegyek mindent megfogok enni, nem fog számítani, hogy mi van benne, s mennyi van belőle, mert az ami biztos, hogy ha anyunak lekötnék az egyik kezét, s bekötnék a szemét, s megforgatnák legalább hússzor, s megitatnának vele egy félliter pálinkat, úgy is ezerszer jobbat főzne, mint amit például a suliba csinálnak. Minden nap azon gondolkodom, hogy lehet egy ételt egyáltalán így elrontani?! Mármint értem én, hogy sótlan, vagy túl borsos, esetleg túl savanyú, de ami ezekkel az ételekkel történik az teljesen más:)). DE én azért hálát adok az égnek, hogy legalább van amit egyek, s mindennap jól lakok, ha ezzel, ha azzal, bár a jó öreg Fapicomos kiflihez semmi nem ér fel, de itt lenni, nem arról szól, hogy nyafogok amiért itt nincs Pizza Joe, Fapicom, vagy  Golf büfé:)), hanem arról mondjuk, hogy milyen jó, hogy van WING STOP. 

Mielőtt az előítéletek megszületnének, szólok, hogy ez a kaja, valami eszméletlen. Mindenféle mércével mérve. Most nem fogok neki elemezni, hogy miért is, s mi a jó benne, de annyit elmondhatok, hogy a szalmapityókának pont olyan az íze mint otthon, és egyszerűen nem tudok betelni vele. Szóval szegény Celiat folyton azzal nyaggatom, hogy ide menjünk kajálni:)), s megyünk is, de mivel negyven percre van innen, ezért nem a legjobb választás. De ha egyszer éhes az ember, akkor nem tud józanul gondolkodni, főleg ha székely emberről beszélünk.:))

Gondolom nem sokan tudják mennyi ideje is vagyok kinnt, igazából még én is meglepődtem a válaszon, de képzeljétek, már egy kerek hónapja, és egy hete szívom az amerikai levegőt, és lehet már unjátok, hogy folyton ezt mondom, de még mindig úgy érzem mintha álmodnék. Olyan gyorsan történt minden. Emlékszem amikor a családdal még arról beszéltünk, hogy még van egy fél év, aztán hirtelen már csak három hónap, majd jöttek a hetek, aztán felültem a repülőre, még az is vagánynak tűnt, és aztán amikor átléptem a határt, amikor már megérkeztem Dallasba, és átmentem a vámon, elfogott valami...nem is tudom, minek nevezzem, azt hiszem inkább a kétségbeeséshez állt közel, de csak azt éreztem, hogy most jön csak a neheze. Az első napokra nem szivesen emlékszek vissza, azt hiszem azok voltak életem legijesztőbb, és legroszabb napjai. Nem azért mert nem azt kaptam amire vártam amikor megérkeztem, hanem mert a honvágy olyan hamar rámvetette a hálót, hogy pillanatok alatt a padlóra kerültem, s nem tudtam szabadulni azoktól a gondolatoktól, hogy én most egy évig nem látom az anyukámat, aki mindig mindenben segít nekem, s aki minden nap meleg étellel vár, az édesapámat aki pont olyan mint én, s aki minden kivánságomat teljesíti, a testvéremről ne is beszélve, akivel mindent megbeszélek, s mindig választ ad az élet nagy kérdéseire, tíz éves létére.:)) Aztán a barátok...apropó barátok. Itt a barátság fogalma messze áll attól ami a barátság valójában. Nagyon ritkák az igazi barátok, és nagyon könnyű valakinek a legjobb barátnője lenni, a recept csak annyi, hogy csinálj úgy mintha valami nagy dolgot mondanál el neki magadról, mosolyogj, öleld meg napi háromszor, és írd be a telefonodba úgy hogy:Best Friend, és tádáááám, már is te vagy az öribarija, nem számít mennyi ideje ismeritek egymást, vagy, hogy minn mentetek keresztül...Persze nem mindig így van, hiszen sosem lehet általánosítani, s azt mondani nincsenek kivételek, mert biztosan vannak, de egyenlőre ezt tapasztaltam. 

Ez volt a harmadik hetem az iskolába, és aki ismer egy kicsit is az tudja, hogy hamar barátkozom, szóval természetesen nekem is kerültek már barátok. Elsősorban Lizette:

Rengeteget kacagunk, ő picit másabb mint a többiek, és mivel együtt járunk kórusra, és utána együtt is ebédelünk, ezért vele vagyok a legtöbbet. A zenei ízlésünk is nagyon hasonló, úgyhogy egyenlőre közös téma is akad, arról ne is beszélve, hogy imádom, hogy érti a székely humort, s akkorákat kacag mindig rajta, de vannak sokan mások is akik érdeklődnek felőlem, mert érdekli őket, hogy miért jöttem, s hogy tetszik-e Amerika meg ilyenek, arról ne is beszélve, hogy mindenkinek az első kérése, hogy mondjak valami csúnyát, vagy tanítsam meg valami csúnyára. :))

Mivel nem csak azért vagyok itt hogy a nyelvet tanuljam, hanem azért is, hogy kicsit megfigyeljem a kultúrát, ezért sok érdekes dolgot észrevettem, s megfigyeltem, de ami a legnagyob lyukat ütötte a fejembe, az a technika. Itt minden sokkal fejlettebb, ezen nincs is amiért vitatkozni, az iskolában nem sok teremben van hagyományos fekete tábla, amire krétával írnak, nem csinálnak problémát abból, hogy a tanár vagy a diák törölje-e le a táblát, nem jelentenek óra elején, nincs napló, amire vigyázni kell nehogy elszakadjon, s amibe esetleg ha nagyon ügyesek vagyunk betudunk karikázni egy-két igazolatlan hiányzást(na ez az ami hiányzik:))mert itt egy félévben csak hatszor hiányozhatsz, ha többet hiányzol fizetned kell, s ha méééég annál is többet, akkor kicsapnak), nincs ellenörző sem, amire vigyázni kell szintén, s hogyha nem viszed iskolába, akkor minusz egy jegy, vagy levonják a magaviseletedet, sőt még füzet is ritkán van, mert legtöbbször csak mappákat vesznek a diákok, amibe beleteszik a leckét, amit nem ők írnak le, hanem már ki van nyomtatva, és odaadnak nekik. Teljesen más minden, mondhatni könnyebb a tanárnak is, és a diáknak is, és nagyon kevés dologban hasonlít az oktatás az otthonihoz. Itt inkább a gyakorlatról szól, nem az elméletről, több a házifeladat mint a tanulnivaló, mert amíg leírod a házit, ami általába jó hosszú, addig megtanulod a leckét, főleg, hogy amit az órán csinálsz azt legtöbbször le is kell add, és jegyet kapsz rá, úgyhogy nincs lustálkodás, és lapulás, ha megcsinálod oké, s ha nem, akkor rossz jegyet kapsz, és ezek a tanárok nem lusták egy héten tíz, tizenöt jegyet adni, úgyhogy nem az van, hogy beadod az órai tevékenységed, s kacagsz a markodban, mert tudod, hogy a tanárnő vagy a tanár úgyse fogja kijavítani, csak ijeszteget:)) Na de kicsit elkalandoztak a gondolataim, igazából arra akartam kilyukadni, hogy itt tényleg sok szempontól könnyebb az élet. Az étellel is úgy van, hogy már minden meg van csinálva, nem kell dagasztani, kavarni, sütni órákon keresztül, öt perc alatt meg van minden, s ott az asztalon. Emiatt van szerintem, hogy az emberi kapcsolatok, nincsenek annyira elmélyülve, mint mondjuk otthon, és az emberek többsége el van kényelmesedve, és butulva, tisztelet a kivétel, de, hogy lehet olyat kérdezni, hogy Románia, Amerika melyik részén van?:)) Miközben azt elemezgettem, miért is olyan más itt minden, rájöttem, hogy mi is rossz irányba tartunk, s lehet, hogy fel se tűnik, mert igazából mostanig nekem sem tűnt fel, de mostmár egyre inkább elgondolkodom dolgokon...És lehet, hogy nem hisztek nekem, de én tényleg úgy látom, hogy mi is ráléptünk a rossz útra, és bár lassan, de haladunk afelé, amikor a barátság, a szeretet, s a szerelem mindennapi megszokott szavakká válnak, mindenkit szeretek, mindenki a barátom, s mindenkibe szerelmes leszek, aki 180 centi magas, és van kocsija?! Elszomorított a gondolat, hogy vajon otthon is az lesz-e ami itt nagyon sok helyen, és egész nap ebben a gondolattengerben úsztam...hazajöttem iskolából, és akkor láttam, hogy a facebook tele volt a román-magyar meccsel,  a románok ilyenek, a magyarok olyanok, szidjuk egymást, nem szeretjük egymást, s lassan elhidegülünk egymástól, de a román-magyar dologba nem megyek bele, mert nem ide való téma, viszont annyit elmondhatok, hogy sok embernek jót tenne egy ilyen kis kiruccanás, hogy tanuljon kicsit, tanulja meg értekelni azt amilye van, s ahol van, s ne folyton elégedetlenkedjen...Mert nekünk soha semmi nem jó, s soha semmi nem tetszik, s észre se vesszük, hogy amíg hálátlankodunk, addig inkább tehetnénk valamit azért, hogy a környetzetünk jobb legyen, szebb legyen....Azt hiszem nekem ez alatt az egy hónap alatt is sikerült olyan dolgokat tanulnom, amiket idáig nem, és hálás vagyok a szüleimnek, hogy hagyják, hogy tapasztaljak, mert nem duma...tényleg nagy lecke az itt lét.:) De annyit elmondhatok, hogy úgy vagyok itt, mint Székely, akinek Romániában van az otthona, és magyarul beszél, s büszke vagyok Erdély minden porcikájára, a hegyeinkre, a tavainkra, még a gödreinkre is(mit meg nem adnék, ha most beleléphetnék egy gödörbe az utcánkba, sétálva a családom felé, s a boldogságom felé, amit Gyergyóban hagytam), mindenre ami ott van, és Adja a Jó Isten, hogy maradjon is meg, s jó irányba fejlődjünk ne rosszba. S én majd ha milliárdos leszek, ígérem mindenkinek kifizetek egy ilyen kiruccanást, hogy mindenki , aki gyűlölködik, s elégedetlenkedik, de nem tesz semmit, az változtathasson ezen.:)

S ha már Gyergyóról van szó, s a boldogságról , akkor búcsúzóúl, és annak tiszteletére, hogy a blogomnak mostmár 4500-as olvasottsága van,  megosztom veletek ezt a jó kis muzsikát, hallgassátok nagy szeretettel:) Üdv minden kedves olvasónak.

https://www.youtube.com/watch?v=4Yy0c8RwHW8