Magyar gondolatok Amerikából

Újra itt:) No hát kedves otthoniak, akik még süttetitek a hasatokat otthon(vagyis nagyon azért nem süttethetitek, mert ahogy hallottam, otthon elég hideg van),én büszkén jelentem be, hogy túl vagyok az első iskolai hetemen amerikába , ééééés fele annyira sem volt nehéz mint amire számítottam. Az első nap, azt hittem sosem fog véget érni, de ahogy teltek a napok, egyre jobban belerázodtam a dologba. Persze a reggelek nem könnyűek, és még mindig zsörtölődve kelek, de mit is várhat az ember az első iskolai héttől?! Itt teljesen más az iskola mint otthon. Először is, fél kilencre kell menni...Jóóóó tuuudom, az a fél óra nem olyan sok, de azért jobb mint a semmi. Természetesen ennek is megvan a hátránya, hiszen négyig vagyunk suliba. A szünetek öt percesek , szóval semmi pletyka, semmi nyali-fali, mindenki igyekszik odaérni a teremhez, mivel öt épület van, úgyhogy szedni kell a lábad, ha el akarsz érni az órára. Mivel mindenki fut, igyekszik, párszor mondjuk letaposnak, neked men...

Üdv ismét. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar írni fogok, de a dolgok csak történnek, és történnek, én meg nem akarok kihagyni semmit, mindent leszeretnék írni, hogy még véletlenül se felejtődjön ki semmi. Vasárnap elmentünk misére. FÉLRE AZ ELŐÍTÉLETEKKEL!!! Celia szabadkeresztény, ami csak annyit jelent, hogy a mise cseppeet sem hasonlított a miénkre, kivéve, hogy kaptunk ostyát, és bort(ezt mindenki megkapta amielőtt mentünk volna be az épületbe, egy kicsi poharkába, és mindenki elfogyaszthatta, függetlenül attól, hogy bűnös volt, vagy sem, mert az ő elméletük az, hogy Jézus sem tett kivételt az apostolok között az utolsó vacsoránal, pedig tudta, hogy mindegyiküknek megvan a maga bűne). A mise(nem pont mise volt, de másképp nem tudom kifejezni magam) kilenckor kezdőtött, és tizenkettő után ért véget egy kicsivel. Volt egy-két szünet, amikor zenekart cseréltek, addig ellehetett menni a wc-re, vagy akár lehetett venni popcornt, kávét, üditőket, ki amit akart. Csináltam videókat, h...

Kedvesügyesaranyosöregfiatal emberkék:) Sikeresen megérkeztem San Antonióba. Igazából már négy napja, de csak most tudtam írni, mert összekellett szedjem a gondolataimat, tapasztalnom kellett, ésatöbbiésatöbbi. Az utazás zökkenőmentes volt, bár egy örökkévalóságként hatott. Azt hittem sosem érek ide, és amikor végre megérkeztem, rámtört a honvágy (na meg a hányinger), és úgy éreztem, nem tudom legyőzni. Egy percig sem állítom, hogy mostmár sikerült, de mondhatni csillapodott az érzés. Az érkezés kifejezetten érdekes volt. Az első megemlítendő szituáció, ahogy a landolás után a wc-re rohanok, köszönhetően a pilótának, az gyomoridegemnek, meg annak, hogy amúgy sem bírom az utazást. A második, amint meglátom Celiat, aki ugyanúgy néz ki mint skype-on (csak sokkal nagyobb a feneke), majd meghitten nézzük a futószalagon keringő csomagokat, mígnem feltűnik az első kis bőröndöm, amit egy gyors mozdulattal le is veszek. A bőröndök fogyásával egyenesen arányosan nő a gyomoridegem, mive...

Kedves Emberkék! Először is azzal kezdeném, hogy nagyon nagy boldogságot okozott, hogy az elmúlt hónapban több mint 85 0 ember olvasta el a blogomat. Több embertől is kaptam pozitív visszajelzést, és jól esett, hogy vannak olyan emberkék akiket érdekel, hogy mi zajlik le most az én megzavarodott elmémben. Az utolsó hetet nem is tudom mihez lehetne hasonlítani...Mindenkivel szeretne találkozni az ember, mindenkitől szeretne elbúcsúzni akitől csak lehet, és igyekszik összeszedni magát, erős lenni, nem sírni, hiszen ez egy nagy lehetőség, nem pedig egy tragédia. Az utolsó napokban éreztem, hogy rám nehezedik valami leírhatatlan, megmagyarázhatatlan súly, egyenesen a lelkemre, aztán asztalt terít magának, és nekikezd a falatozásnak. Eszi, rágja, majd néha amikor jól lakik abbahagyja. Felszusszanok, jó kedvem lesz, majd hirtelen ismét csonkának érzem magam , ismét vigasztalhatatlanná válok. Ez persze kivülről cseppet sem nézett ki ilyen vészesnek, és ha hiszitek, ha nem...

Üdv újra. Még   két hetem   van hátra és indulok. Egyre jobban várom, egyre jobban izgulok, de próbálok minden pillanatot megélni itthon, hogy amikor majd a másik kontinensen leszek ne kelljen a lelkiismeretemmel vívódnom, hogy miért nem használtam ki az utolsó heteket itthon... Az utóbbi pár hétben, igyekeztem minél több időt tölteni azokkal az emberekkel akiket szeretek, és a családomon is éreztem, hogy ők is igyekeznek a kedvemben járni, ahogy csak lehet. Celiával szintén sokat beszéltünk, és hála a kedvenc közösségi oldalunknak, megismerkedtem az unokaöccsével is,  Christopherrel, aki annak ellenére, hogy nem mutat többet 17-nél, a bemutatkozójában kiemelte, hogy 23 éves.  Vele talán egy picit könnyebb kommunikálni, mint Céliával, mert nem beszél annyira választékosan, és így sokkal könnyebben megértem. Bár a rövidítésekkel még bajaim vannak, de már kettőt megtanultam: BTW= By The Way BBL=Be Back Later Szóval Chrissel elég sokat beszélünk, és érzem...

A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet, és kiírtja az előítéleteket.               Bengt Daniellson  Tényleg így lenne? Ha igen, akkor talán ez lehet a válasz arra a kérdésre, hogy miért is akarok Amerikába utazni, és cserediákként élni egy évet. Amikor feldobtam ezt az ötletet az ismerőseimnek és barátaimnak, a vállbaveregetés, és éjjenezés helyett rengeteg kérdéssel találtam szembe magam: Miért megyek? Nem félek? Mi van ha majd hazaakarok jönni? és így tovább, és így tovább. Először azt hittem, elég egy félvállas válasz, hogy azért megyek mert angolt akarok tanulni, mert új barátokat akarok szerezni, mert önállóbb szeretnék lenni, elvégre még két év suli, aztán jön az egyetem, ami már kicsit jobban igénybe veszi az embert mint a gimnázium. Persze a válaszok mindenki számára kielégítőek voltak (kivéve az igazgatót, aki egyből azt kérdezte: Miért? Az iskolában nem elég jók az angolórák?!), de ahogy t...